Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

Misányi Istvánné

elnök

Kaina Ferencné

képviselő

Szenyán Sándorné

képviselő

 



SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEMUTATKOZÁSA

Eddigi tevékenységünk:

Péteriben az 1998. október 18-ai választások óta működik a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, mely legfontosabb feladatának a falu szlovák lakosságának összekovácsolását tartja. Szeretnénk megőrizni nyelvünket, népviseletünket, népdal-néptánc kincsünket, valamint a néphagyományokat is.

Minden második évben szervezünk körutazásokat Szlovákia területére és a testvérközségünkbe, Nagypakára. A kirándulások alkalmával a szlovák nyelv gyakorlásával identitásunk megőrzéséhez járulunk hozzá. Önkormányzatunk eddig csak az állam által beosztott összegből és a pályázatokon nyert támogatásokból gazdálkodott.

 

További terveink:

  • A néphagyományok felkutatására, népdal-néptánc kincsünk gyűjtésére, azok színpadra állítására és átörökítésére meg kellene alakítani egy hagyományőrző népdalkört, melynek működését támogatnánk. A népművészeti tánccsoport tagjait Péteri népviselettel látnánk el. Közösen fellépnénk Péteri község rendezvényein, szlovák falunapon stb.
  • Régi szlovák eredetű sütemények sütése, amelyeket a végén díjaznánk is.
  • Bálok szervezése.
  • Szlovák falunapot szerveznénk minden évben egy adott időben (július körül), ami egy szlovák Istentisztelettel kezdődne.
  • Részt vennénk az Országos Szlovák Önkormányzat a Budapesti Szlovák Önkormányzat, valamint a környező Szlovák települések által szervezett kulturális programokon, bálokon, kiállításokon, színházi előadásokon.
  • Szeretnénk a szlovák lakosság igényeit kielégíteni, lehetőségeinkhez mérten hozzájárulni, Péteri jó hírének öregbítésére.

 

További céljaink:

  • A Szlovák kulturális hagyományok őrzése, átörökítése, nemzetiségi önkormányzatokkal, klubokkal való együttműködés.
  • A szlovák ősi településekkel való szorosabb baráti szálak elmélyítése. Az ifjúság nemzetiségi hagyományainkkal (tánc, ének, nyelv) való megismertetése.
  • Várjuk azokat a Péteri lakosokat, akik a szlovák kultúra fennmaradása érdekében segíteni tudnak, vagy rendezvényeinken rész kívánnak venni.

 

Elérhetőség:

Levélcím: 2209 Péteri, Kossuth L. u. 2.

Tel. 06-70/ 517-48-88

       06-29/314-102













Rendezvények

2024.04
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  1. 8
  2. 9
  3. 10
  4. 11
  5. 12
  6. 13
  7. 14
  1. 15
  2. 16
  3. 17
  4. 18
  5. 19
  6. 20
  7. 21
  1. 22
  2. 23
  3. 24
  4. 25
  5. 26
  6. 27
  7. 28
  1. 29
  2. 30
  3.  
  4.  
  5.  
  6.  
  7.  



E-hírlevél