Testvérközségi kapcsolatok

Péteri Község testvérközségi kapcsolatot tart fenn a szlovákiai Nagypaka községgel, amely a dunaszerdahelyi járásban található és három településrészből áll: Nagypaka (Velká Paka), Csukárpaka (Cukár Paka) és Kispaka (Malá Paka).


A kapcsolat alapvető oka történelmi. 1947 őszén ugyanis Péteriből mintegy 470 lakos települt át Nagypakára és településünk e volt polgárai Szlovákiában folytatták tovább életüket.


Ezzel egy időben Szlovákia magyarlakta községeiből 160-180 főt telepítettek át Péteribe. Ennek a történelmi eseménynek állít emléket településünkön a Bohus Dániel téren álló emlékmű


A rokoni, baráti kapcsolatok természetesen fennmaradtak és azóta is folyamatosan működnek a két község között. Mindkét oldalról többször felvetődött a még szorosabb, a két település egészére kiterjedő kapcsolatrendszer kiépítése, gondozása. A községek vezetői alkalmanként találkoztak egymással, tapasztalatokat cseréletek és megosztották egymással gondolataikat. A ’70-es években a két település termelőszövetkezetei, majd labdarúgó egyesületei alakítottak ki rendszeres együttműködést. Ezt tovább szélesítette az egykori Hazafias Népfront szervezete, mely a ’80-as évektől folyamatossá tette az évenkénti találkozókat.


A szervezett találkozások a rendszerváltás után is folytatódtak. Ezeken gyakran volt jelen a szlovák sajtó és körzeti televízió is.


1997. szeptember 6-án Nagypakán nagyszabású testvérközségi találkozó került megrendezésre. A településen emlékmű avatására, helyi szimbólumok felszentelésére, emlékező koszorúzásokra, gazdag sport és kulturális eseményekre, programokra került sor. Önkormányzatunk delegációja mellett a találkozón részt vett a helyi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, a Péteri Evangélikus Egyházközség, a Nyugdíjas Klub, az Általános Művelődési Központ és a Sportegyesület küldöttsége is. A két település polgármestere ünnepélyes keretek között hosszú távú együttműködési szerződést írt alá.


A krónika Péteri község alapítását 1742. november 1-hez köti. A protestánsokra nézve egyik legszomorúbb, legkeservesebb időszakban felső Petőfalvi Bohus Dániel haladó gondolkodású földesúr a Zólyom megyei Illésfalváról hét evangélikus családot hozott magával a mai Péteri területére. A Bolcsik, Hrk, Hornyák, Hrutka, Kalina, Szenyán, Tucsni családok neveit a mai napig őrzik leszármazottaik.


Az 1980-as években vettük fel a kapcsolatot Illésfalva elöljáróival és alakítottunk ki mind szorosabb együttműködést. 1992-ben – Péteri község újratelepítésének 250. évfordulóján – emlékoszlopot állítottunk az illésfalvai temetőben, ahol a nagypakaiakat képviselő delegáció is részt vett. Azóta több kölcsönös találkozót szerveztünk a két település között és részt vehettünk Besztercebánya megalapításának 750. évfordulóján is. (Illésfalva ma Besztercebánya csatolt települése a maga 250-300 fős lakosságával).


Csoportosan, vagy akár egyéni kirándulás keretében hasznos és érdemes felkeresni a Garam folyó partján lévő, festői környezetben megbúvó, péteri „ősi” földet.










Rendezvények

2023.06
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4. 1
  5. 2
  6. 3
  7. 4
  1. 5
  2. 6
  3. 7
  4. 8
  5. 9
  6. 10
  7. 11
  1. 12
  2. 13
  3. 14
  4. 15
  5. 16
  6. 17
  7. 18
  1. 19
  2. 20
  3. 21
  4. 22
  5. 23
  6. 24
  7. 25
  1. 26
  2. 27
  3. 28
  4. 29
  5. 30
  6.  
  7.  



E-hírlevél