Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testület

A választópolgárok a települési képviselők megválasztásával hozzák létre a képviselő-testületet a helyi közügyek intézésére. A képviselő kötelessége a választók és a település érdekeinek képviselete. A képviselő az egész településért vállalt felelősséggel köteles dolgozni. Kapcsolatot kell tartania a választókkal, a lakosság különböző közösségeivel.

Péteriben a képviselő-testület 7 fővel (6 fő képviselő, illetve a polgármester) működik. 

Képviselői eskü szövege:

„Én, (a képviselő neve) esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; képviselői tisztségemből eredő feladataimat a Péteri Község fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem.”

(A megválasztott képviselő meggyőződése szerint)

„Isten engem úgy segéljen!”

képviselő

alpolgármester

E-mail küldése

A testület működésének alapja a munkaterv, amit a jegyző állít össze a polgármester irányításával. A képviselő-testület évente legalább 6 alkalommal ülésezik. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) határozza meg a képviselő-testület működésének kereteit. E rendelet tartalmazza a testület üléseinek összehívásával, az ülések vezetésével, a tanácskozás rendjének fenntartásával, a napirendek tárgyalási menetével – a vitától a döntéshozatalig - az előterjesztésekkel, a határozati javaslatokkal kapcsolatos szabályokat.